A vakolatok néhány épületfizikai kérdése Járó-lap 4. szám további híreink
Az épületek tervezése, kivitelezése, illetve felújítása során általában a vakolatok tervezése, kiválasztása lényegesen kevesebb figyelem fordul. Legtöbb esetben megnyugtatónak szokott hatni, ha az épülettel kapcsolatosan „csak a vakolat van már hátra” helyzet áll fenn, s „ennek hatása alatt” annak fizikai szempontjai elhanyagolódnak, melyek következtében épületfizikailag lényegesen kisebb teljesítményű vakolat kerül az épületre, mint az elvárható lenne. A következőkben áttekintünk néhány épületfizikai szempontot, amelyek a vakolatok működésével összefüggésbe hozhatók. A rendelkezésre álló kis terjedelmi adottságok mélyebb épületfizikai elemzéseket nem tesznek lehetővé, de azokban az esetekben, ahol erre szükség van, külön utalunk rá. A vakolatok önmagukban is több rétegből álló rendszert alkotnak, amikor is egyes rétegekben külön-külön részfunkciója van. Általában ezen részfunkciója van. Általában ezen részfunkciók közül esetenként egyet-egyet kiemelve nevezzük az egész vakolatrendszert például hőszigetelőnek, lélegzőnek.	vagy díszítővakolatnak. Épületfizikai szempontból vakolatok vonatkozásában legtöbb esetben első helyre sorolódnak a páradiffúziós kérdések. A páradiffúziós probléma abból adódik, hogy főleg téli viszonyok között a külső tér irányába áramló vízpára a külső vakolat alatt feldúsulhat, illetve a szerkezetet alkotó anyag pórusaiban lecsapódhat. Az, hogy ez a jelenség kialakul-e, a vakolat, illetve a falszerkezet anyagainak hő- és páratechnikai jellemzőitől függ. Normál szobaklíma esetén, ha az épület falszerkezete a hazai járatos falazó elemekből készült, mindig található a különböző gyártók ajánlati között olyan vakolat, amely minden különösebb épületfizikai ellenőrzés nélkül alkalmazható. Vannak azonban olyan esetek, amelyek az előzőekben említett mélyebb épületfizikai ellenőrzést igénylik. Például a következők: - valamilyen oknál fogva a falszerkezet nedvességtartalma lényegesen nagyobb a normális technológia által meghatározott értéknél (pl.: téglafalak esetén 5-8%-nál, gázbeton falak esetén 25-35%-nál, betonszerkezet esetén 5-6%-nál), s a vakolás
közvetlenül a fűtési időszak előtt fejeződik be -a belső térben igen magas hőmérséklet vagy páratartalom alakul ki üzemszerűen, pl.: a levegő hőmérséklete magasabb 26 Celsius foknál, vagy a relatív páratartalma tartósan nagyobb 75%-nál -a vakolat rétegrendjét az ajánlathoz képest megváltoztatták, pl.: az oldalára „egyedi” festéket alkalmaznak -járatos vakolatok alkalmazásával kapcsolatosan az alábbi kérdések tisztázandók: 1. Mikor célszerű a hőszigetelő vakolatot alkalmazni? 2. A falszerkezet külső vagy belső oldalára készítsünk hőszigetelő vakolatot? Általánosságban megjegyezendő, hogy a hőszigetelő vakolat olyan ad hoc alkalmazása, melynek során 1,5 -2cm vastag hőszigetelő vakolatot hordunk fel a szerkezetre, nem járnak elvárható eredménnyel. Az ilyen vakolatoknak sokkal nagyobb a pszichikai hatása, mint az energetikai, amikor is az építtető azt gondolja, hogy hőszigetelő vakolatot alkalmazott, s	Ezzel a „normál” esetekhez képest jól leszigetelte a házát. A hőszigetelő vakolatok energetikai hatása akkor mutatkozik meg érezhetően, ha azokat a megengedett maximális vastagságban (kb. 4-5cm) alkalmazzuk. A fentiekben megfogalmazott első kérdésre, hogy mikor célszerű hőszigetelő vakolatot alkalmazni, az alábbi egyszerű mérlegeléssel válaszolhatunk. A kis hőszigetelésű falszerkezetek, mint pl. a 38-as kisméretű téglafal, vagy a B30-as blokkból készült falszerkezet kb. 0,6m^2K/W hővezetési ellenállással rendelkezik. A hőszigetelő vakolatoknak a hővezetési ellenállása 0,3m^2 K/W érték közelében várható. Összevetve a fenti értékeket, láthatjuk, hogy a hőszigetelő vakolat alkalmazásával 50%-os hővezetési ellenállás növekedés alakul ki, amely gyakorlatilag a falszerkezet 50%-os hőszigetelési teljesítmény növekedését jelenti. Az egész épület vonatkozásában azonban lényegesebb energia-megtakarítással kell számolni, mivel az összenergiának csak egy része halad át a falszerkezeten, a nyílászárókon távozik, továbbá a hőhidak szerepének változása is többféle lehet. Ha pl.
a falakban az összenergiának 40%-a halad át, akkor az egész épületre vonatkozóan a fenti javulás csak 20%-os energia-megtakarítást eredményez. Abban az esetben, ha egy nagyobb hőszigetelési teljesítményű falszerkezettel állunk szembe, pl. olyannal, amelynek hővezetési ellenállása 2m^2K/W, akkor az előzőekhez hasonlóan végigelemezve annak energetikai hatását, már csak 6%-os energia-megtakarításhoz jutunk. Bár fontos, számszerű eredményhez csak mélyebb gazdaságossági számításokkal juthatnánk, de úgy becsülhető, hogy az első eset gazdaságos megoldásnak mutatkozik, míg a második eset nem. Abban az esetben, ha az előző változatnál csak 1,5-2 cm vastag hőszigetelő vakolattal számolnánk, mint ez több esetben is előfordul, a 20%-os megtakarítással számolhatnánk. A másodikként feltett kérdésre, hogy a falszerkezet melyik oldalára helyezzük a hőszigetelő vakolatot, az alábbiak válaszolandók. Folyamatosan fűtött épület esetén a külső oldalra, mert ezzel nyári viszonyok között nagyobb csillapítási tényezővel rendelkező	falszerkezetet kapunk, s a falszerkezetnek nagyobb lesz a hőtárolásban szerepet játszó tömege. A belső oldalra felhordott hőszigetelő vakolat megakadályozza, hogy a falszerkezet mélyebb rétegeiben tárolódjon az üvegszerkezetben beáramló szoláris energia, s így a tér mind hőérzetileg, mind energetikailag kisebb teljesítményen fog működni. Azokban az esetekben, amikor a belső tér használata szakaszos, mérlegelés tárgyát képezi, hogy a belső, oldalra is kerüljön hőszigetelés, s annak milyen hőszigetelési teljesítménye legyen. A szakaszos fűtés esetén ugyanis a felfűtési idő a belső oldali szigeteléssel csökkenthető. Ebben az esetben „megéri” részletes épületfizikai vizsgálatot végezni. Az utóbbi években egyre jobban elterjednek az ún. pórusos vakolatok. Ezeket a vakolatokat általában nedve, vagy időszakonként nagyobb nedvességhatásnak kitett dalszerkezetek vakolására használják. Számos esetben szárító vakolatnak is nevezik, s azzal számolnak alkalmazása során, hogy a kérdéses falszerkezet kiszárad. Ez a megállapítás azonban nem pontosan fejezi ki a valós
Épületfizikai „helyzetet”. Egyszerűbben megközelítve a problémát úgy fogalmazhatunk, hogy a pórusos vakolat alkalmazása során a falszerkezetben a nedvességviszonyok úgy módosulnak, hogy a cseppfolyós nedvesség általában nem ér ki a felületre, s a falszerkezet nedvességtartalma az előző, nagy páradiffúziós ellenállású vakolat esetéhez csökken. Arról szó sincs, hogy a falszerkezet teljes keresztmetszetében kiszárad. A fentiek miatt nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az ilyen esetekben szükséges alapos nedvességdiagnosztikai vizsgálatokat végezni, mivel a nedvességhatások mellett a falszerkezetben levő különböző sók hatásával is számolni kell, annál is inkább mivel speciális vakolatok alkalmazásával a sók hatása mérsékelhető. Végezetül hangsúlyozni kell még a következőket: a vakolatok kivitelezése során be kell tartani a gyártó technológiai utasításait, amelyek főleg az alapvakolat felvitelét megelőző tevékenységre, a falszerkezet és a vakolat nedvességviszonyaira, a léghőmérsékletre, esetleg légmozgásra, technológiai követőidőkre	vonatkozik. Ezek betartása azért is szükséges, mert a kb. 30 éves élettartam-értékek könnyen 4-5 évre csökkenhetnek. Dr. Várfalvi János A Budapesti Műszaki Egyetem Hőfizikai Laboratóriumának Vezetője